thachesli

"Másnap, szeptember 8-án, megváltunk a Takemától, és megindultunk felfelé a Takungcse mentén. Ez a folyó alig hosszabb 40 kilométernél, és északnyugatról keletnek kanyarog. Torkolatánál a szélessége mintegy 6 méter, mélysége pedig 1-1,2 méter. Vize zavaros, és kékesopálos színben játszik. A Takungcse egész völgyét, akárcsak a Takemáét, sűrű tűlevelű erdő borítja. A folyó erősen kimosott ágya és a hordaléktorlaszok arra mutatnak, hogy esőzéskor ki szokott áradni."

A Takema (Reka Kema) nagy szögben elkanyarodik Északi irányból a tenger felé, valahol itt torkollik bele a Takungcse. A folyó neve napjainkra megváltozott, így csak feltételezhetjük azt, hogy az melyik patak lehet. Iránya "északnyugatról keletnek kanyarog." a megfogalmazás szerint és ahogyan a szaggatot vonal is mutatja, ami egyben az expedíciós útvonal is. Említésd érdemel és nagyon fontos tájékozódási egyenes még az a vízszintes volnal, ami a 46-os északi szélességi fokot jelöli.

"Keskeny, alig észrevehető ösvényünk nagyokat kanyargott, s hol a folyó egyik, hol a másik partjára váltott át. A völgy egyre szűkebb és szűkebb lett, azután hirtelen kitágult. A terepalakulat homályos, elmosódó jellegűvé vált. Már a Takungcse felső szakaszánál jártunk, ahol három patak folyt össze. Tudtam, hogy a Szihote-Aliny lábánál vagyunk. Az erősen kimosott, hegyi patakokkal átszeldelt gerincnyúlványok egymástól elválasztott, különálló domboknak látszottak. Mögöttük a távolban a vízválasztó gerince magas fal módjára szegélyezte a Takungcse forrásvidékét. Úgy tetszett, hogy a természet élesen el akarta határolni a part menti környéket az Iman medencéjétől. Ott, ahol a három patak egyesült, kis erdei tisztáson fakéreggel és száraz fűvel fedett kis kunyhó állt."

...

"A kis kunyhótól kezdetben enyhe, majd egyre meredekebb kapaszkodón igyekeztünk fel a Szihote-Alinyra. A gerinc keleti lejtőjén tűlevelű vegyes erdő nő; igen sok benne a cédrus, a jegenyefenyő, a lucfenyő, a vörösfenyő, a juhar és a mohás, sárgás kérgű nyírfa. A fűféleségeket páfrányok, zászpák, gyöngyvirágok, közönséges fehér farkkórók, lóherék, nyúlsóskák és különféle kis sások képviselik. Közvetlenül a gerinc alatt annyira meredek a kapaszkodó, hogy kövekbe és fagyökerekbe kellett kapaszkodnunk. A hágó tengerszint feletti magassága a magasságmérő jelzése szerint 875 méter. A gerinc nyugati oldalának növényzete egyhangúbb, mint a keleti oldalé. Azt vártam, hogy havas csúcsokat fogok találni a Szihote-Aliny tetején, de szó sem volt ilyesmiről: ritkás vörösfenyővel benőtt fennsík terült el előttem. Sehol semmi bokor, semmi fű - mindenütt csak moha."

"A hágón tartott rövid pihenő után továbbmentünk. Az volt a szándékom, hogy átszeljük a platót, és a másik oldalán ereszkedünk le a vízhez. De bármilyen sokáig mentünk, csak nem lehetett látni a végét. Satnya erdővel borított, kietlen, mocsaras síkság terült el előttünk. Legalább egy dombocskát, bármilyen kis halmot vagy bemélyedést láttam volna! Azt hittem, hogy valami fennsíkra kerültünk, és nem tudtam, hosszában haladunk, vagy átlós irányban szeljük-e át. Egyszerre csak víz zúgását hallottam. Ez a körülmény még jobban meglepett. Hamarosan mindenre fény derült: a Szihote-Aliny nyugati lejtői errefelé annyira lankásak, hogy lejtésük szabad szemmel észre sem vehető. Az Armu, az Iman legnagyobb mellékfolyója folyt előttünk. A barométer mutatója 697 millimétert jelzett, ami a tengerszinthez igazítva 770 méter magasságot jelentett. Vagyis a csúcstól mindössze 105 métert ereszkedtünk, ami átlagban 10 métert tesz kilométerenként. A folyó szintje a Szihote-Aliny nyugati oldalán 225 méterrel volt magasabban, mint a keleti oldalán. Az Armu felső szakasza két egyforma nagyságú patakból áll. Mi éppen ott lyukadtunk ki, ahol egybefolynak. Csang Ling mindkét patak hosszát kétnapi útban jelölte meg. Megbeszélés után úgy határoztam, hogy a Szihote-Alinyhoz közelebbi, bal oldali patak mentén indulunk el, azután felmászunk a vízválasztóra, ott egy darabig a gerincen megyünk tovább, és a Takema forrásvidékén kötünk ki."